Amiről alig beszélünk: a napelem tartószerkezete

Amiről alig beszélünk: a napelem tartószerkezete

Ha napelemekről van szó, akkor nagyjából mindenkit ugyanazok a dolgok érdekelnek: mennyibe kerül, szükséges-e karbantartás, milyen részei vannak.

Mindenki ismeri a napelem paneleket, és azt is tudják, hogy általában a tetőre kerülnek fel.

Viszont arról csak nagyon ritkán esik szó, hogy a modulok hogyan is maradnak fenn a tetőn, illetve mi szükséges ahhoz, hogy stabilan álljanak, és ne csússzanak le.

Bár elsőre talán úgy tűnik, hogy nem igazán érdemes erről beszélni, higgyétek el, nagyon is fontos!

Fontos szempontok, amiket figyelembe kell venni

Ahogy már utaltam is rá, a napelem tartószerkezet feladata, hogy fenntartsa a napelemeket a tetőn, ezért több olyan feltétel is van, aminek meg kell, hogy feleljen.

Egyrészt a napelem tartószerkezete olyan anyagból kell, hogy készüljön, ami viszonylag könnyű, hiszen gondoljunk csak bele abba, hogy a napelemeknek mekkora súlyuk van.

Ez tehát azért fontos, hogy ne legyen túl nagy terhelésnek kitéve a tetőszerkezet, így a napelem tartószerkezetet leggyakrabban saválló acélból szokták készíteni.

A másik fontos szempont: a tartószerkezetnek bírnia kell a szélsőséges körülményeket: ellen kell állnia a hónak, esőnek, forróságnak – a saválló acél pedig ezeknek a feltételeknek is tökéletesen megfelel.

Ha te is szeretnél napelemeket a tetődre, akkor kérj tőlünk árajánlatot, ami a tartószerkezet árát is tartalmazni fogja!

-

A 12 gyakoribb tévhit a napelemekkel kapcsolatban – miért ne dőlj be nekik!

A napelemekkel kapcsolatban is vannak olyan hiedelmek, melyekbe sokszor belefuthatunk az interneten. Most egy helyen összegyűjtöttük és megcáfoltuk a leggyakrabban előfordulókat!

A 12 gyakoribb tévhit a napelemekkel kapcsolatban

Pár szó a napelemek teljesítményéről

A napelemek teljesítménye egy kardinális kérdés, hiszen a spórolás lényegében ezen áll, vagy bukik. Miért mondjuk ezt? Nézzük meg a témát kicsit közelebbről!

Pár szó a napelemek teljesítményéről

Nekünk fontos, mit gondoltok: napelem vélemények ügyfeleinktől

A visszajelzések mindenki számára fontosak. Ezért is kértük ki korábbi ügyfeleink véleményétazzal kapcsolatban, hogy mennyire elégedettek az általunk telepített napelem rendszerekkel.

Nekünk fontos, mit gondoltok: napelem vélemények ügyfeleinktől

A napelem szerelés legfontosabb elemei

A napelemek megrendelésétől a tetőre helyezésig sok minden történik. Minden egyes lépés kihagyhatatlan, ha azt szeretnénk, hogy egy jól működő rendszer épüljön.

A napelem szerelés legfontosabb elemei

A napelem panelek sajátosságai

Többféle napelem panel is létezik, amikről csak ritkán esik szó. Ebben a cikkben ismertetünk három napelem panel típust, hogy közelebbről is szemügyre vehesd őket!

A napelem panelek sajátosságai

Amiről alig beszélünk: a napelem tartószerkezete

A napelem tartószerkezet egy fontos alkatrésze a napelemeknek és azok felszerelésének is. Tudd meg, hogy miért nem mindegy, mi tartja a napelemeidet a háztetőn (vagy a földön)!

Amiről alig beszélünk: a napelem tartószerkezete

Napelem növényi hulladékból, mely még a borús napokon is működik!

Bemutatjuk egy fülöp-szigeteki mérnök hallgató mezőgazdasági hulladékból és fotovoltaikus cellákból készült zseniális találmányát, amely még felhős időben is képes az energiatermelésre.

Napelem növényi hulladékból, mely még a borús napokon is működik!

A napelem megtérülése – a kérdés, ami mindenkit érdekel

A napelem rendszerek legfontosabb előnye a megtérülés, hiszen már 8-10 éven belül vissza tudják hozni a beszerzés és a telepítés árát az eltűnő villanyszámlákon keresztül.

A napelem megtérülése – a kérdés, ami mindenkit érdekel

Napelem inverter árak: hasznos tudnivalók

A napelem inverterrel együtt lesz a napelem rendszer egy teljes egész, de ezeket idővel óhatatlanul ki kell cserélni. Tudd meg, milyen költségekkel is jár a csere, és miért is olyan fontos!

Napelem inverter árak: hasznos tudnivalók

A jövő a megújuló energiaforrásokban rejlik!

A napelemes rendszereket és működésüket már számos bejegyzésünkből megismerhetted, ezt a cikket azonban most szeretnénk a többi elérhető megújuló energiaforrásnak szentelni!

A jövő a megújuló energiaforrásokban rejlik!

Magyarországon is eljöhet a hibrid napelemes rendszerek ideje

2024-től egy olyan új szabályozás lép életbe Magyarországon, amely a hibrid napelem rendszereknek is kedvezhet. Ismerd meg jobban ezeket a rendszereket!

Magyarországon is eljöhet a hibrid napelemes rendszerek ideje

2021. január 1-től új, napelemre is érvényesíthető támogatás érkezik!

2021. január 1-jétől vadonatúj otthonfelújítási támogatás indul családok számára – jelentette be a miniszter. Az új pályázatot akár napelem rendszer építésére is lehet fordítani!

2021. január 1-től új, napelemre is érvényesíthető támogatás érkezik

Minden, amit tudnod kell a szigetüzemű napelem rendszerekről

Az alábbi cikkben a szigetüzemű rendszerek általános működését, illetve néhány fontos jellemzőjét foglaltam össze azért, hogy tisztább képet kaphass a napelem rendszerek ezen típusáról is.

Minden, amit tudnod kell a szigetüzemű napelem rendszerekről

Mi a különbség a napkollektor és a napelem között?

Ebben a cikkben összeszedtük Neked a napkollektoros és a napelemes rendszerek közötti leglényegesebb különbségeket, és az alapvető felhasználási területeiket.

Mi a különbség a napkollektor és a napelem között?

A szakszerű napelem szerelés fontossága

A napelem rendszer telepítéséhez és karbantartásához mindenképpen képzett szakemberre van szükség. Ebben a cikkben megismerheted a napelem szerelők munkáját.

A szakszerű napelem szerelés fontossága

Miért van szükség az inverterre?

Ha már hallottál róla, hogy az inverter is a napelem rendszer része, de még nem vagy biztos benne, mi is a feladata, és milyet érdemes választani, ebből a cikkből megtudhatod.

Miért van szükség az inverterre?

Környezetbarát napelemes fűtés a klímaváltozás ellen

A napelemek technológiájának fejlődésével hatékonyan megoldható az elektromos fűtésrendszerek energiaellátása is. Milyen előnyei és változatai létezhetnek a napelemes fűtésnek?

Környezetbarát napelemes fűtés a klímaváltozás ellen

Az inverterek királya - a német SMA

Ha napelemes rendszerekről beszélünk, nem érdemes spórolni a minőségen. A fotovoltaikus rendszerek egyik legfontosabb része az inverter. Mutatjuk, hol kezdődik a minőség ezen a téren!

Az inverterek királya - a német SMA

Milyen befolyással bír a napelem tájolása a hatékonyságára?

A napelemek tájolását nem szabad félvállról venni, hiszen nagy mértékben tudja befolyásolni a hatékonyságot. Érdemes különösen nagy figyelmet fordítani rá, ha jót akarunk magunknak!

Milyen befolyással bír a napelem tájolása a hatékonyságára?

A minőség, a garancia és a hosszú élettartam kéz a kézben járnak!

Egy napelemes rendszer akár fél évszázadon keresztül is termelheti számunkra az energiát. Hogy lehetséges ez? Úgy, ha áldozunk a minőség oltárán, és SHARP panelekkel vesszük körbe magunkat!

A minőség, a garancia és a hosszú élettartam kéz a kézben járnak!

A napelem telepítés menete

A napelemek telepítését nem szabad akárkire bízni. Megmutatjuk, miért fontos, hogy jó szakemberek szereljék fel a napelemeket!

A napelem telepítés menete

Minden, amit tudnod kell: mi így telepítünk napelem rendszereket

Minden, amit tudnod kell: mi így telepítünk napelem rendszereket