Napelem tulajokat kérdeztünk a napelemekről

Napelem tulajokat kérdeztünk a napelemekről

Mielőtt nagyobb összegek kiadására szánja magát az ember, az első és legfontosabb dolog természetesen az, hogy alaposan utánajár mindennek, ami a témával kapcsolatos.

Nincs ez másképp a napelemekkel sem: hiszen az nem titok, hogy egy egyszeri nagy kiadásról van szó, de az sem, hogy az az összeg, amit napelemekre költöttünk, egy idő után megtérül, tehát a szó szoros értelmében is befektetésről beszélhetünk.

De egy ilyen döntés meghozatala nem egyszerű, ahogyan a megfelelő szolgáltató kiválasztása sem.

Nekünk minden ügyfelünk véleménye egyformán fontos

Mivel az ügyfeleink körében nemrég készítettünk egy kérdőívet - hiszen nagyon fontos a véleményük -, ezért arra gondoltam, hogy megmutatom, hogy mi motiválta az ügyfeleinket arra, hogy napelemekbe fektessenek, ahogyan azt is, hogy az elején megfogalmazott elvárásaik teljesültek-e.

A számokból is látszik, hogy örömmel jeleztek vissza nekünk, hiszen több mint 250 válasz érkezett.

Elvégre semmi nem tud olyan mértékű hitelességet nyújtani, mint azok az ügyfelek, akik már rendelkeznek napelemekkel, illetve némi tapasztalattal, így hát mostantól inkább beszéljenek ők.

A motivációk, amik miatt az ügyfeleink a napelemek mellett döntöttek

A motivációk, amik miatt az ügyfeleink a napelemek mellett döntöttek

Róbert célja elsősorban a fűtés modernizálására vonatkozott: Az elsődleges dolog számomra a fűtés korszerűsítése volt, így a gáz és a fafűtést váltottam le. Jelenleg klímával fűtök valamint nyáron ezzel hűtöm a házat melyhez a szükséges elektromos energiát a napelem rendszer biztosítja számomra. Az sem elhanyagolható hogy így már én is hozzájárulok a természet védelméhez, mert ezen rendszerrel jelentősen csökkent a házam CO2 kibocsájtása.

Egy másik ügyfelünk is hasonlóan gondolkozott, mikor a napelemek mellett döntött: „Elsődlegesen a környezettudatosság miatt választottunk megújuló energiaforrást. Mivel korszerűsíteni kellett a fűtésünket így erre esett a választás. Ezzel az egész háztartásunk energiaellátását is megoldottuk s ez került a legkevesebbe.”

Ez a két ügyfélvélemény tökéletesen tükrözi a többi válasz lényegét is: ezek alapján azt hiszem elmondható, hogy a napelemek egyre nagyobb térnyerésének hála, azok, akik gázzal fűtenek, egyre inkább kezdenek az elektromos megoldások felé fordulni.

Ez pedig azt is jelenti, hogy ha a fűtésrendszer korszerűsítéséről van szó, akkor a napelemek tökéletes megoldást nyújthatnak.

Emellett pedig szinte minden esetben megjelent a válaszokban a környezetvédelem fogalma is, ami miatt az ügyfeleink letették voksukat a napelemek mellett, ez pedig azt mutatja, hogy az emberek egyre inkább fontosnak tartják a Föld védelmét.

Még egy fontos indok, ami a napelemek mellett szól

Még egy fontos indok, ami a napelemek mellett szól

Az előbb csupán két okot említettem, amik szerepet játszottak ügyfeleink körében a napelembe való befektetéssel kapcsolatban, de természetesen ennél azért több lehetőség és előny is rejlik ezekben a rendszerekben, amik mellett a megrendelőink sem tudtak elmenni.

„Áram költségek nullázása.”

Világítás, fűtés költségeinek csökkentése.”

Gábor és Sándor szempontjaival sokan mások is egyetértettek.

A napelemek egyik legnagyobb előnye valóban az, hogy kiválóan lehet velük spórolni, hiszen segítségükkel történik az otthonok áramellátása, nem pedig szolgáltatón keresztül; ez pedig ugye azt jelenti, hogy nem is kell villanyszámlát fizetni.

József is hasonló megfontolásból, ugyanakkor a jövőt is szem előtt tartva tette le a voksát a napelemek mellett: „Gondoltunk a nyugdíjas évekre. Nem csak a villanyszámlát akartuk kiváltani, hanem fűtésre is használjuk az áramot.”

A napelemek a kezdetektől jól teljesítettek

A napelemek a kezdetektől jól teljesítettek

Az ügyfeleink elégedettsége iránt is érdeklődtünk, hiszen azt is szerettük volna tudni, hogy a napelemek beváltották-e a hozzájuk fűzött kezdeti reményeket.

Ugyan László csupán pár hónapja napelem tulajdonos, de már ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy megmutatkozzanak a napelemek előnyei: „Teljesen elégedett vagyok a rendszerrel, még ugyan nincs meg egy éve csak 8 hónapja, de már így is megtermelte a névleges teljesítményét, sőt azon felül is 700 KWh-t. Negatív tapasztalatom nincs. Az hogy a telepített napelemrendszer teljesítménye megfelelő-e (elégséges-e), csak az 1 év után derül ki, de egyelőre úgy látszik, jól számoltam.”

Egy másik ügyfelünk, Zoltán esetében, a napelemek telepítése óta már eltelt az egy év, miután igazán kézzel foghatók az eredmények, így az ő véleményét is megosztanám: „Az elvárásaim felett teljesített az első évben!”

Természetesen egy napelemes rendszer anyagi megtérülése nem azonnali, nagyjából egy év után lehet látni, hogy mit mutatnak a számok, ez László válaszából is kiderül, de ezt az ügyfeleink is nagyon jól tudják.

De vajon elégedettek-e annyira az ügyfeleink, hogy másokat is napelem vásárlásra ösztönözzenek?

De vajon elégedettek-e annyira az ügyfeleink, hogy másokat is napelem vásárlásra ösztönözzenek?

„Természetesen, mint ahogy meg is tettem többször.”

„Természetesen! Bár nem olcsó, de akinek van egy kis befektetni való pénze annak hosszú távon jó befektetés!”

„Igen. Meg is tettem Az általam történt megrendelés, majd a telepítést követően az utcánkban, illetve környezetemben ugrásszerűen megnőtt a napelemek száma a tetőkön.”

Ezekből a válaszokból azt hiszem, egyértelművé válik, hogy aki belevágott egy napelemes rendszer kiépítésébe, az nem valószínű, hogy meg fogja bánni, sőt, olyannyira megszeretik, hogy bátran ajánlani fogják másoknak is.

Ahogyan az elején is említettem, nincs is jobb ajánlólevél és reflexió, mint a tapasztalt ügyfelek véleménye, és ezt Ferenc válasza is megerősíti, hiszen ahogy írta is, szomszédjai követték a példáját és szép sorban emelkedett a környékbeli napelemek száma.

Végül, de nem utolsó sorban…

Mivel számunkra nem csak az a fontos, hogy a munkánkat szakszerűen végezzük, de az is ugyanolyan jelentőséggel bír, hogy az ügyfeleink ne csak a kivitelezéssel, hanem mindennel elégedettek legyenek, és a napelemes rendszer beszerzése egy pozitív élményként maradjon meg bennük.

„Rokonaimnál korábban kiviteleztek hasonló rendszert, pozitív tapasztalatokkal az adminisztrációs ügyintézésben és a kivitelezésben egyaránt.” – István visszajelzésének igazán örültünk, hiszen az ügyfeleink véleményéből tudjuk csak meg igazán, hogy jó úton járunk.

László is hasonlóan vélekedett rólunk, és nem csak a napelemeket, de minket is szívesen ajánlana másoknak is: „Az interneten több céget is megkerestem, árajánlatot kértem és a Pentele Solar ajánlata volt a legkedvezőbb a műszaki tartalmat illetően, valamint az egész kivitelezési folyamat alatt is pozitív volt a tapasztalatom az ügyintézéssel. Magasfokú szakmai tudást, hozzáértést és ügyfélközpontúságot tapasztaltam mindvégig. Minden mindig a megbeszéltek szerint történt. Csak ajánlani tudom Mindenkinek Önöket!”

Ha neked is szükséged lenne napelemekre

Az ügyfeleink válaszaiból levonható az a következtetés, hogy a környezetvédelem és a villanyszámlákon való spórolás majdhogynem mindenkinél központi szerepet játszanak a napelemes rendszerekkel kapcsolatos döntéshozatalban.

Ugyanígy azt is el lehet mondani, hogy egy hosszútávú befektetésként tekintenek a napelemekre, ami egy teljesen helytálló gondolat.

Ha felkeltették az érdeklődésedet az ügyfeleink véleményei, akkor bátran kérj tőlünk árajánlatot te is!

-

A 12 gyakoribb tévhit a napelemekkel kapcsolatban – miért ne dőlj be nekik!

A napelemekkel kapcsolatban is vannak olyan hiedelmek, melyekbe sokszor belefuthatunk az interneten. Most egy helyen összegyűjtöttük és megcáfoltuk a leggyakrabban előfordulókat!

A 12 gyakoribb tévhit a napelemekkel kapcsolatban

Pár szó a napelemek teljesítményéről

A napelemek teljesítménye egy kardinális kérdés, hiszen a spórolás lényegében ezen áll, vagy bukik. Miért mondjuk ezt? Nézzük meg a témát kicsit közelebbről!

Pár szó a napelemek teljesítményéről

Nekünk fontos, mit gondoltok: napelem vélemények ügyfeleinktől

A visszajelzések mindenki számára fontosak. Ezért is kértük ki korábbi ügyfeleink véleményétazzal kapcsolatban, hogy mennyire elégedettek az általunk telepített napelem rendszerekkel.

Nekünk fontos, mit gondoltok: napelem vélemények ügyfeleinktől

A napelem szerelés legfontosabb elemei

A napelemek megrendelésétől a tetőre helyezésig sok minden történik. Minden egyes lépés kihagyhatatlan, ha azt szeretnénk, hogy egy jól működő rendszer épüljön.

A napelem szerelés legfontosabb elemei

A napelem panelek sajátosságai

Többféle napelem panel is létezik, amikről csak ritkán esik szó. Ebben a cikkben ismertetünk három napelem panel típust, hogy közelebbről is szemügyre vehesd őket!

A napelem panelek sajátosságai

Amiről alig beszélünk: a napelem tartószerkezete

A napelem tartószerkezet egy fontos alkatrésze a napelemeknek és azok felszerelésének is. Tudd meg, hogy miért nem mindegy, mi tartja a napelemeidet a háztetőn (vagy a földön)!

Amiről alig beszélünk: a napelem tartószerkezete

Napelem növényi hulladékból, mely még a borús napokon is működik!

Bemutatjuk egy fülöp-szigeteki mérnök hallgató mezőgazdasági hulladékból és fotovoltaikus cellákból készült zseniális találmányát, amely még felhős időben is képes az energiatermelésre.

Napelem növényi hulladékból, mely még a borús napokon is működik!

A napelem megtérülése – a kérdés, ami mindenkit érdekel

A napelem rendszerek legfontosabb előnye a megtérülés, hiszen már 8-10 éven belül vissza tudják hozni a beszerzés és a telepítés árát az eltűnő villanyszámlákon keresztül.

A napelem megtérülése – a kérdés, ami mindenkit érdekel

Napelem inverter árak: hasznos tudnivalók

A napelem inverterrel együtt lesz a napelem rendszer egy teljes egész, de ezeket idővel óhatatlanul ki kell cserélni. Tudd meg, milyen költségekkel is jár a csere, és miért is olyan fontos!

Napelem inverter árak: hasznos tudnivalók

A jövő a megújuló energiaforrásokban rejlik!

A napelemes rendszereket és működésüket már számos bejegyzésünkből megismerhetted, ezt a cikket azonban most szeretnénk a többi elérhető megújuló energiaforrásnak szentelni!

A jövő a megújuló energiaforrásokban rejlik!

Magyarországon is eljöhet a hibrid napelemes rendszerek ideje

2024-től egy olyan új szabályozás lép életbe Magyarországon, amely a hibrid napelem rendszereknek is kedvezhet. Ismerd meg jobban ezeket a rendszereket!

Magyarországon is eljöhet a hibrid napelemes rendszerek ideje

2021. január 1-től új, napelemre is érvényesíthető támogatás érkezik!

2021. január 1-jétől vadonatúj otthonfelújítási támogatás indul családok számára – jelentette be a miniszter. Az új pályázatot akár napelem rendszer építésére is lehet fordítani!

2021. január 1-től új, napelemre is érvényesíthető támogatás érkezik

Minden, amit tudnod kell a szigetüzemű napelem rendszerekről

Az alábbi cikkben a szigetüzemű rendszerek általános működését, illetve néhány fontos jellemzőjét foglaltam össze azért, hogy tisztább képet kaphass a napelem rendszerek ezen típusáról is.

Minden, amit tudnod kell a szigetüzemű napelem rendszerekről

Mi a különbség a napkollektor és a napelem között?

Ebben a cikkben összeszedtük Neked a napkollektoros és a napelemes rendszerek közötti leglényegesebb különbségeket, és az alapvető felhasználási területeiket.

Mi a különbség a napkollektor és a napelem között?

A szakszerű napelem szerelés fontossága

A napelem rendszer telepítéséhez és karbantartásához mindenképpen képzett szakemberre van szükség. Ebben a cikkben megismerheted a napelem szerelők munkáját.

A szakszerű napelem szerelés fontossága

Miért van szükség az inverterre?

Ha már hallottál róla, hogy az inverter is a napelem rendszer része, de még nem vagy biztos benne, mi is a feladata, és milyet érdemes választani, ebből a cikkből megtudhatod.

Miért van szükség az inverterre?

Környezetbarát napelemes fűtés a klímaváltozás ellen

A napelemek technológiájának fejlődésével hatékonyan megoldható az elektromos fűtésrendszerek energiaellátása is. Milyen előnyei és változatai létezhetnek a napelemes fűtésnek?

Környezetbarát napelemes fűtés a klímaváltozás ellen

Az inverterek királya - a német SMA

Ha napelemes rendszerekről beszélünk, nem érdemes spórolni a minőségen. A fotovoltaikus rendszerek egyik legfontosabb része az inverter. Mutatjuk, hol kezdődik a minőség ezen a téren!

Az inverterek királya - a német SMA

Milyen befolyással bír a napelem tájolása a hatékonyságára?

A napelemek tájolását nem szabad félvállról venni, hiszen nagy mértékben tudja befolyásolni a hatékonyságot. Érdemes különösen nagy figyelmet fordítani rá, ha jót akarunk magunknak!

Milyen befolyással bír a napelem tájolása a hatékonyságára?

A minőség, a garancia és a hosszú élettartam kéz a kézben járnak!

Egy napelemes rendszer akár fél évszázadon keresztül is termelheti számunkra az energiát. Hogy lehetséges ez? Úgy, ha áldozunk a minőség oltárán, és SHARP panelekkel vesszük körbe magunkat!

A minőség, a garancia és a hosszú élettartam kéz a kézben járnak!

A napelem telepítés menete

A napelemek telepítését nem szabad akárkire bízni. Megmutatjuk, miért fontos, hogy jó szakemberek szereljék fel a napelemeket!

A napelem telepítés menete

Minden, amit tudnod kell: mi így telepítünk napelem rendszereket

Minden, amit tudnod kell: mi így telepítünk napelem rendszereket