2021. január 1-től új, napelemre is érvényesíthető támogatás érkezik!

2021. január 1-től új, napelemre is érvényesíthető támogatás érkezik!

Nem mindennapi bejelentés történt 2020. november 18-án: új otthonfelújítási támogatás érkezik 2021. első napjától, ami többek között napelemes rendszerre is felvehető lesz!

Novák Katalin miniszter egy Facebook videóban tette közzé a nagy hírt, ezzel lázba hozva a felújítani, fejleszteni vágyó családokat.

A program ugyanis kifejezetten a gyermeket nevelő családokat célozza, nekik nyújt az állam segítséget otthonuk felújításához, fejlesztéséhez, vagy éppen napelem rendszerük kiépítéséhez.

Ráadásul a támogatott munkálatok köre is olyan széles, mint amilyen még egyetlen korábbi pályázat esetén sem volt, szóval, akik eddig kénytelenek voltak halogatni bizonyos munkálatokat, azoknak most komoly lehetőség adatik meg.

Természetesen ennek a pályázatnak is vannak feltételei, melyekhez kötve van a támogatás igénylése, elvégre meg kell szabni, hogy ki lehet jogosult rá és ki nem, de számos könnyítés is található a csomagban.

Nézzük hát meg, miből is áll ez az új lehetőség!

A bejelentés, amire sokan vártak

Ha egy új támogatást, pályázati lehetőséget jelentenek be, az érthető módon mindig fokozott izgalmat és érdeklődést vált ki.

Ráadásul mostanában több olyan lehetőség is megszűnt, vagy pihenőre került, amivel könnyebben lehetett napelemes projektbe vágni, így a mi szempontunkból különösen érdekes ez a friss program.

Azonban ha első körben csak a felújításnál, lakáskorszerűsítésnél maradunk, akkor is igen jelentős ez a hamarosan induló támogatás, hiszen sokaknak jelentene komoly anyagi megterhelést, ha a munkálatokat 100%-ban saját forrásból kellene fedezni.

Ráadásul a miniszter elmondása alapján minden eddiginél szélesebb a támogatható tevékenységek köre, ami elsőre túlzásnak tűnhet, pedig valójában nem az.

 A korábbi pályázatokkal ellentétben ez egy meglehetősen átfogó, mondhatni, általános renoválási és otthonfejlesztési támogatás.

Mekkora a megpályázható támogatás mértéke?

Mekkora a megpályázható támogatás mértéke?

Mint minden igénybe vehető támogatásnak, pályázatnak, természetesen a 2021. január elsején érkezőnek is van egy bizonyos felső határa, hiszen valamilyen korlátot muszáj megszabni.

Ebben az esetben a felvehető segítség maximális összege 3 millió forint, ami persze nem azt jelenti, hogy ennél kevesebbet ne lehetne igényelni, azonban többet sajnos nem.

Viszont többféleképpen is elosztható, és már ebben is meglátszik a pályázat sokoldalúsága, hiszen

  • felhasználható a munkadíj fedezésére,
  • az alapanyagokra,
  • de akár fele-fele arányban is elosztható e kettő között.

Az azonban az alapfeltételek egyike, hogy mind az építési anyagról, mind a munkadíjról számlát, pontos elszámolást kell benyújtani, tehát mindenképpen törvényes úton kell a munkálatokat elvégezni.

Valamint nagyon fontos még tudni, hogy utólagos támogatásról van szó, tehát először mindenképpen saját zsebből kell finanszírozni a renoválást vagy a napelem rendszert, és csak utána igényelhető vissza a költségek fele.

Ennek ellenére még így is csábító az ajánlat, hiszen a befektetett pénz fele még mindig sokkal több, mint a semmi.

Kik vehetnek részt a pályázaton?

Kik vehetnek részt a pályázaton?

A friss program kizárólagos célközönsége a családosok és gyermeket nevelők; az ő otthonaik fejlesztéseit szeretnék ezzel a lehetőséggel megkönnyíteni.

Ámde állami pályázatról van szó, ehhez mérten pedig pontosan meg van határozva, hogy ki és milyen feltételek teljesülése mellett lehet jogosult az igénylésre.

Természetesen nem kell olyan súlyú kritériumokra gondolni, mint mondjuk egy vállalkozói pályázatnál vagy közbeszerzési tendernél, de van pár pont, ami alapvetően határozza meg a résztvevők körét.

Három nagyon fontos feltétel van:

  • legyen legalább egy nevelt gyermek,
  • a pályázó legyen köztartozásmentes,
  • valamint rendelkeznie kell legalább egy évnyi folyamatos tb-jogviszonnyal, ami nem szakadt meg 30 napnál hosszabb időre.

Valamint lényeges, hogy csak a pályázat indulása, tehát 2021. január 1. után megkezdett munkákra érvényes a pályázat, visszamenőleg nem lehet élni vele.

Ezek azok, amiknek mindenképpen meg kell lennie a támogatás igényléséhez, ám nem kell megijedni tőlük, ugyanis számos könnyítés is szerepelt a felsorolt kritériumok mellett.

Mik azok, amik enyhítenek a szigorúnak tűnő feltételeken?

Mindenek előtt a gyermekkel, gyermekneveléssel kapcsolatosan érdemes megemlíteni a vonatkozó enyhítéseket.

  • A gyermek életkora igen széles spektrumon mozog, ugyanis a várandósság 12. hetétől egészen a betöltött 25. életévig érvényes.
  • Saját, illetve nevelt, örökbefogadott gyermek is számít.
  • Megváltozott munkaképességű, illetve GYOD-ra jogosult gyermekek esetén a 25 éves felső korhatár sem számít.

Valamint a család fogalma sem csak és kizárólag a klasszikus modellhez ragaszkodik eme pályázat esetén, ugyanis nem csak házaspárok, hanem élettársi viszonyban élők, sőt, elvált és egyedülálló szülők is igényelhetik.

A külön élő szülők esetén plusz könnyítés, hogy amennyiben mindketten rész vesznek a nevelésben, úgy nem csak az egyikük veheti igénybe a támogatást, hanem mindketten, fele-fele arányban osztozva.

Azt azonban nem árt tudni, hogy minden család csak egyszer igényelheti a támogatást, függetlenül attól, hogy a felújítás után elköltöznek-e, vagy sem.

Ha a programmal felújított házba új család költözik, akik még nem éltek a pályázat kínálta lehetőséggel, úgy ők felhasználhatják ugyanarra az ingatlanra.

Mi minden tartozik a támogatott tevékenységek közé?

Mi minden tartozik a támogatott tevékenységek közé?

Ahogy Novák Katalin miniszter szavaiból, és azóta a Magyar Közlönyből is kiderült, soha korábban még ennyiféle munkálatra nem lehetett támogatást felvenni egy pályázaton belül.

Ide tartozik az

  • ingatlan külső-belső szigetelése,
  • nyílászárócsere,
  • szerkezeti bővítések (emelet, hozzátoldás),
  • vakolás, festés, mázolás,
  • bizonyos asztalosmunkák,
  • lépcsőépítés,
  • valamint a napelemes rendszer telepítése is.

(A teljes lista megtalálható a Magyar Közlöny 259. számában.)

Vagyis azt mondhatjuk, hogy gyakorlatilag egy teljes körű otthonfelújítási és otthonfejlesztési programmal állunk szemben, ami a családosok, gyermeket nevelők nagy részének komoly lehetőség.

Napelemes vonatkozásban mit lehet tudni?

Napelemes vonatkozásban mit lehet tudni?

A miniszter nyilatkozatában, bár röviden, de egyértelműen elhangzik, hogy napelemes rendszer kivitelezésére is felvehető a támogatás, ezt pedig a Magyar Közlöny is megerősítette.

Ennél részletesebben sem a videó, sem pedig a folyóirat nem tárta fel a feltételeket, amit csak úgy értelmezhetünk, hogy teljes egészében, minden munkálattal együtt számít egy ilyen jellegű projekt.

Nincs megszabva, hogy csak a tervezésre vagy kivitelezésre igényelhető, hanem a teljes, befejezett és működéskész rendszer után kell a papírokat és az igénylést benyújtani.

Így tehát ha egy családnak nem feltétlenül a tatarozás, hanem a költségcsökkentés a legnagyobb segítség, akkor itt a lehetőség!

Továbbra is tény, hogy a beruházást első körben önerőből kell fedezni, de a megfelelő számlák és elszámolások benyújtásával a napelem rendszer költségeinek 50%-a is visszaigényelhető, ami gyakorlatilag felezi a megtérülési időt.

Így tehát mindenképpen megéri elgondolkodni rajta, ha esetleg ilyesmi volt tervben, de eddig még nem volt rá lehetőség.

Összefoglalva

  • 2021. január 1-től új családi otthonfelújítási és fejlesztési pályázat indul.
  • A maximális megpályázható összeg 3 millió forint, ami a költségek 50%-át fedezheti.
  • Egyaránt felhasználható munkadíj és anyagköltség fedezésére.
  • A célközönség ebben az esetben a családosok, akiknek legalább egy, 25 év alatti gyermekük van.
  • Rengeteg különböző kül- és beltéri munkára igényelhető az utófinanszírozás, valamint napelem rendszerre is.
  • Napelemes rendszerre különösen megérheti igényelni azoknak, akiknek arra van szüksége, ugyanis az 50%-os visszatérítéssel megfeleződik a megtérülési idő.

Akit minden további részlet, apróság érdekel ezzel kapcsolatban, az megnézheti Novák Katalin bejelentő videóját, valamint elolvashatja a Magyar Közlöny ide vonatkozó számát.

Ha mindezek után úgy döntenél, hogy most jött el a nagy lehetőség napelemes rendszert építtetni, mi mindenben állunk szíves rendelkezésedre!

Kérj tőlünk árajánlatot most, és jelezd, hogy ezzel a támogatással szeretnél élni!

-

A 12 gyakoribb tévhit a napelemekkel kapcsolatban – miért ne dőlj be nekik!

A napelemekkel kapcsolatban is vannak olyan hiedelmek, melyekbe sokszor belefuthatunk az interneten. Most egy helyen összegyűjtöttük és megcáfoltuk a leggyakrabban előfordulókat!

A 12 gyakoribb tévhit a napelemekkel kapcsolatban

Pár szó a napelemek teljesítményéről

A napelemek teljesítménye egy kardinális kérdés, hiszen a spórolás lényegében ezen áll, vagy bukik. Miért mondjuk ezt? Nézzük meg a témát kicsit közelebbről!

Pár szó a napelemek teljesítményéről

Nekünk fontos, mit gondoltok: napelem vélemények ügyfeleinktől

A visszajelzések mindenki számára fontosak. Ezért is kértük ki korábbi ügyfeleink véleményétazzal kapcsolatban, hogy mennyire elégedettek az általunk telepített napelem rendszerekkel.

Nekünk fontos, mit gondoltok: napelem vélemények ügyfeleinktől

A napelem szerelés legfontosabb elemei

A napelemek megrendelésétől a tetőre helyezésig sok minden történik. Minden egyes lépés kihagyhatatlan, ha azt szeretnénk, hogy egy jól működő rendszer épüljön.

A napelem szerelés legfontosabb elemei

A napelem panelek sajátosságai

Többféle napelem panel is létezik, amikről csak ritkán esik szó. Ebben a cikkben ismertetünk három napelem panel típust, hogy közelebbről is szemügyre vehesd őket!

A napelem panelek sajátosságai

Amiről alig beszélünk: a napelem tartószerkezete

A napelem tartószerkezet egy fontos alkatrésze a napelemeknek és azok felszerelésének is. Tudd meg, hogy miért nem mindegy, mi tartja a napelemeidet a háztetőn (vagy a földön)!

Amiről alig beszélünk: a napelem tartószerkezete

Napelem növényi hulladékból, mely még a borús napokon is működik!

Bemutatjuk egy fülöp-szigeteki mérnök hallgató mezőgazdasági hulladékból és fotovoltaikus cellákból készült zseniális találmányát, amely még felhős időben is képes az energiatermelésre.

Napelem növényi hulladékból, mely még a borús napokon is működik!

A napelem megtérülése – a kérdés, ami mindenkit érdekel

A napelem rendszerek legfontosabb előnye a megtérülés, hiszen már 8-10 éven belül vissza tudják hozni a beszerzés és a telepítés árát az eltűnő villanyszámlákon keresztül.

A napelem megtérülése – a kérdés, ami mindenkit érdekel

Napelem inverter árak: hasznos tudnivalók

A napelem inverterrel együtt lesz a napelem rendszer egy teljes egész, de ezeket idővel óhatatlanul ki kell cserélni. Tudd meg, milyen költségekkel is jár a csere, és miért is olyan fontos!

Napelem inverter árak: hasznos tudnivalók

A jövő a megújuló energiaforrásokban rejlik!

A napelemes rendszereket és működésüket már számos bejegyzésünkből megismerhetted, ezt a cikket azonban most szeretnénk a többi elérhető megújuló energiaforrásnak szentelni!

A jövő a megújuló energiaforrásokban rejlik!

Magyarországon is eljöhet a hibrid napelemes rendszerek ideje

2024-től egy olyan új szabályozás lép életbe Magyarországon, amely a hibrid napelem rendszereknek is kedvezhet. Ismerd meg jobban ezeket a rendszereket!

Magyarországon is eljöhet a hibrid napelemes rendszerek ideje

2021. január 1-től új, napelemre is érvényesíthető támogatás érkezik!

2021. január 1-jétől vadonatúj otthonfelújítási támogatás indul családok számára – jelentette be a miniszter. Az új pályázatot akár napelem rendszer építésére is lehet fordítani!

2021. január 1-től új, napelemre is érvényesíthető támogatás érkezik

Minden, amit tudnod kell a szigetüzemű napelem rendszerekről

Az alábbi cikkben a szigetüzemű rendszerek általános működését, illetve néhány fontos jellemzőjét foglaltam össze azért, hogy tisztább képet kaphass a napelem rendszerek ezen típusáról is.

Minden, amit tudnod kell a szigetüzemű napelem rendszerekről

Mi a különbség a napkollektor és a napelem között?

Ebben a cikkben összeszedtük Neked a napkollektoros és a napelemes rendszerek közötti leglényegesebb különbségeket, és az alapvető felhasználási területeiket.

Mi a különbség a napkollektor és a napelem között?

A szakszerű napelem szerelés fontossága

A napelem rendszer telepítéséhez és karbantartásához mindenképpen képzett szakemberre van szükség. Ebben a cikkben megismerheted a napelem szerelők munkáját.

A szakszerű napelem szerelés fontossága

Miért van szükség az inverterre?

Ha már hallottál róla, hogy az inverter is a napelem rendszer része, de még nem vagy biztos benne, mi is a feladata, és milyet érdemes választani, ebből a cikkből megtudhatod.

Miért van szükség az inverterre?

Környezetbarát napelemes fűtés a klímaváltozás ellen

A napelemek technológiájának fejlődésével hatékonyan megoldható az elektromos fűtésrendszerek energiaellátása is. Milyen előnyei és változatai létezhetnek a napelemes fűtésnek?

Környezetbarát napelemes fűtés a klímaváltozás ellen

Az inverterek királya - a német SMA

Ha napelemes rendszerekről beszélünk, nem érdemes spórolni a minőségen. A fotovoltaikus rendszerek egyik legfontosabb része az inverter. Mutatjuk, hol kezdődik a minőség ezen a téren!

Az inverterek királya - a német SMA

Milyen befolyással bír a napelem tájolása a hatékonyságára?

A napelemek tájolását nem szabad félvállról venni, hiszen nagy mértékben tudja befolyásolni a hatékonyságot. Érdemes különösen nagy figyelmet fordítani rá, ha jót akarunk magunknak!

Milyen befolyással bír a napelem tájolása a hatékonyságára?

A minőség, a garancia és a hosszú élettartam kéz a kézben járnak!

Egy napelemes rendszer akár fél évszázadon keresztül is termelheti számunkra az energiát. Hogy lehetséges ez? Úgy, ha áldozunk a minőség oltárán, és SHARP panelekkel vesszük körbe magunkat!

A minőség, a garancia és a hosszú élettartam kéz a kézben járnak!

A napelem telepítés menete

A napelemek telepítését nem szabad akárkire bízni. Megmutatjuk, miért fontos, hogy jó szakemberek szereljék fel a napelemeket!

A napelem telepítés menete

Minden, amit tudnod kell: mi így telepítünk napelem rendszereket

Minden, amit tudnod kell: mi így telepítünk napelem rendszereket