Nem mindegy, milyen invertert használsz! – Minden, amit tudnod kell ezzel kapcsolatban

Nem mindegy, milyen invertert használsz! – Minden, amit tudnod kell ezzel kapcsolatban

Egyre többen szeretnének napelem rendszert a házukra, ez köszönhető a megannyi előnynek, amivel a napelem rendszerek rendelkeznek.

Egy szuper befektetésről van szó, ami nem csak, hogy visszahozza az árát, de még utána is ugyanúgy spórol a családnak, arról nem is beszélve, hogy környezetbarát, ezáltal nem csak a tárcánkat tudjuk óvni vele, de még a környezetünket, a jövőnket is.

Éppen ezért egyre többen fektetnek napelem rendszerbe és telepíttetik azt a házukra.

Azonban ez nem egyenlő azzal, hogy mindenki tökéletesen képben van azzal, hogy hogyan is működik.

Nincs ezzel semmi probléma, senki sem születik úgy, hogy mindent tud a napelemekről, de mi, szakértők, pontosan tisztában vagyunk a működésével, így aztán érthető és szakszerű magyarázatot tudunk adni mindenre.

Ezt szeretném most én is megtenni: bemutatom, hogyan is működnek a napelem rendszerek, azon belül pedig az inverterek.

Te mennyire jársz utána annak, amibe belevágsz?

Te mennyire jársz utána annak, amibe belevágsz?

Sokan vannak, akik ha belevágnak egy nagyobb projektbe, önszorgalomból szívesen fejlesztik magukat azzal kapcsolatban.

Ez egyébként egy nagyon jó hozzáállás, így olyan kérdéseket is fel tudnak tenni a szakértőknek, amikre lehet, hogy nem is gondoltak volna, ha nem néznek utána kicsit.

Jó páran rögtön a szakkifejezéseket és – a napelem rendszereknél maradva – a kapcsolási rajzokat kezdik el bújni, aki pedig nem ért a témához, az sokszor itt el is bukik, hiszen pont a kellős közepénél kezdte el bogozgatni a témát.

Pedig, ha jobban belegondolunk, a napelemek működése nem is olyan bonyolult, sokkal logikusabb, mint azt sokan gondolják.

Fény és elektromosság: mi köze van ezeknek egymáshoz?

Mint azt gondolom, már Te is tudod, a napelem panelek a nap fényét használják fel, ezáltal fejlesztenek elektromosságot.

Az elektromosságnak és a fénynek igenis van köze egymáshoz, tudniillik a napsugárzás is elektromágneses sugárzás, ami képes akár részecskeként, akár hullámként is viselkedni.

Pontosan ezt használja fel ez a technológia is.

Ha belegondolsz, hullám által közvetíthetőek a rádióadások, a hullám melegíti fel a mikróban az ételt, illetve köze van a látáshoz is (ez határozza meg azt, hogy mit milyen színűnek látunk).

Gyorstalpaló: a napelemek működése

Gyorstalpaló: a napelemek működése

Ez talán kicsit száraz olvasnivaló lehet a számodra, azonban, ha ezeket még az elején tisztába teszed magadban, akkor érteni fogod a logikát a napelem rendszer működését illetően.

A napelem panelekben szilíciumréteg található, a védőüvegen keresztül pedig ebbe a rétegbe nyelődik el a sugárzás, így generálódnak az elektronok.

A szilíciumrétegben félvezető, míg alatta vezető, közvetítő réteg található, amiben az elektronkilépés segítségével elektromos tér alakul ki.

A felszabadult elektronokat ez a tér mozgásra kényszeríti, ezáltal létrejön az elektromosság.

Ehhez különösebben nincs szükség napfényre, másfajta spektrummal rendelkező fényforrás is megteszi.

(Egy érdekesség: a Nap másfél óra alatt képes a Földre sugározni annyi energiát, ami akár egész évre elegendő az emberiség számára – persze ezt a jelenlegi technológiával még nem tudjuk kihasználni teljesen.)

Tehát a lényeg az, hogy a napelemek egyenáramot képesek termelni – kis feszültséggel -, ezt viszont közvetlenül nem tudjuk felhasználni.

Itt jön képbe az inverter.

Ezért van szükség inverterre

Ezért van szükség inverterre

Ahhoz, hogy a napelemek által előállított áramot használni lehessen, inverterre van szükség.

Hogy mit is csinál pontosan ez a szerkezet?

A napelem cellákban lévő egyenáramot átalakítja a hálózatival megegyező váltóárammá.

Erre azért van szükség, mert minden, amit a háztartásban használunk (mosógép, hűtő, tévé, klíma, mikró, stb.) váltóárammal működik.

Az inverterben szenzorok találhatóak, amik folyamatosan figyelik az áramot, ami az elektromos hálózatban található, és ennek megfelelően alakítja át a napelemekkel megtermelt elektromosságot.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a megszokott 50 Hz frekvenciájú, 230 V-os hálózati áram lesz belőle, amit már használni is lehet.

Így működik a hálózatba tápláló inverter

Ezt a hálózati áramot háztartáson belül is hasznosítani lehet, de a közműhálózatba is vissza lehet táplálni.

Ebből pedig már rögtön át is térhetünk a következő fontos ponthoz, mégpedig a kétféle felhasználás áttekintéséhez, ugyanis mindkettő esetében különböző inverterre van szükség.

A hálózatba tápláló inverter tulajdonképpen az elektromos közműhálózat és a napelemek közötti összeköttetést jelenti.

Mivel a napelemben lévő elektromosság feszültsége és erőssége változó, így nem alkalmas arra, hogy rögtön a közműhálózatba legyen visszatöltve.

Ezért, ahogy említettem is, a szenzorok figyelik a hálózati áramot, és a változásait követve az inverter módosítja azt.

Egy- illetve háromfázisú invertert is lehet használni, ez függ a hálózat kialakításától.

Ezt érdemes tudni a szigetüzemű inverterekről

A másik megoldás a szigetüzemű inverter, aminek a feladata az, hogy az akkumulátorokban lévő egyenáramot váltóárammá alakítsa.

Itt érdemes figyelni a hálózatra kapcsolt fogyasztókra is, hogy azoknak összesen mekkora a teljesítményük, mert az sem mindegy.

A szigetüzemű inverterek esetében előfordulhat, hogy a hálózati áram egyenletes szinuszgörbéje helyett másmilyen jelet szolgáltatnak, ez azért van, mert ezeket a nem megfelelő jeleket könnyebb előállítani.

Azonban ez problémát jelenthet.

Ezekre figyelj az inverter kiválasztásánál!

Ezekre figyelj az inverter kiválasztásánál!

  • Ha hálózatra köthető rendszert szeretnél, akkor nagyon figyelj arra, hogy olyat válassz, amit a szolgáltatód is elfogad!
  • Ha a villanyóra kétirányúra lecserélődik, úgy arra is figyelni kell, hogy milyen invertert használsz.
  • A visszatáplált áramot más fogja használni, éppen ezért fontos betartani az előírásokat a hálózati áram minőségét illetően.
  • Meghibásodást, túlfeszültséget okozhat, ha az inverter teljesítménye ingadozik vagy gyengébb a kelleténél.
  • Figyelj arra, hogy olyan helyre szereltesd, ahol nincs útba, nem piszkálja senki sem!
  • Semmi esetre se szereltesd fel olyan helyre, ahol eső vagy pára érheti!
  • Érdemes szemmagasságba helyezni, ami célszerű számodra (le tudod ellenőrizni a teljesítményt) és a szerelő számára is.
  • Vigyázz rá, mert ha lejár a garancia, esetleg érvényét veszti, akkor komoly összegeket kell ráfordítanod majd a cserére.

A napelem rendszer a Te életed is megkönnyítheti

A fotovoltaikus rendszer működésével most már egész jól képbe kerülhettél.

Láthatod, hogy működése biztonságos, környezetbarát, hosszútávon hozzájárul a háztartás működéséhez, arról nem is beszélve, hogy ez az egész család számára jó befektetésnek minősül.

Kérj tőlünk árajánlatot, válts Te is minél előbb napelemre és tapasztald meg a saját bőrödön, milyen az, amikor nem kell havonta villanyszámlát fizetned!

-

A 12 gyakoribb tévhit a napelemekkel kapcsolatban – miért ne dőlj be nekik!

A napelemekkel kapcsolatban is vannak olyan hiedelmek, melyekbe sokszor belefuthatunk az interneten. Most egy helyen összegyűjtöttük és megcáfoltuk a leggyakrabban előfordulókat!

A 12 gyakoribb tévhit a napelemekkel kapcsolatban

Pár szó a napelemek teljesítményéről

A napelemek teljesítménye egy kardinális kérdés, hiszen a spórolás lényegében ezen áll, vagy bukik. Miért mondjuk ezt? Nézzük meg a témát kicsit közelebbről!

Pár szó a napelemek teljesítményéről

Nekünk fontos, mit gondoltok: napelem vélemények ügyfeleinktől

A visszajelzések mindenki számára fontosak. Ezért is kértük ki korábbi ügyfeleink véleményétazzal kapcsolatban, hogy mennyire elégedettek az általunk telepített napelem rendszerekkel.

Nekünk fontos, mit gondoltok: napelem vélemények ügyfeleinktől

A napelem szerelés legfontosabb elemei

A napelemek megrendelésétől a tetőre helyezésig sok minden történik. Minden egyes lépés kihagyhatatlan, ha azt szeretnénk, hogy egy jól működő rendszer épüljön.

A napelem szerelés legfontosabb elemei

A napelem panelek sajátosságai

Többféle napelem panel is létezik, amikről csak ritkán esik szó. Ebben a cikkben ismertetünk három napelem panel típust, hogy közelebbről is szemügyre vehesd őket!

A napelem panelek sajátosságai

Amiről alig beszélünk: a napelem tartószerkezete

A napelem tartószerkezet egy fontos alkatrésze a napelemeknek és azok felszerelésének is. Tudd meg, hogy miért nem mindegy, mi tartja a napelemeidet a háztetőn (vagy a földön)!

Amiről alig beszélünk: a napelem tartószerkezete

Napelem növényi hulladékból, mely még a borús napokon is működik!

Bemutatjuk egy fülöp-szigeteki mérnök hallgató mezőgazdasági hulladékból és fotovoltaikus cellákból készült zseniális találmányát, amely még felhős időben is képes az energiatermelésre.

Napelem növényi hulladékból, mely még a borús napokon is működik!

A napelem megtérülése – a kérdés, ami mindenkit érdekel

A napelem rendszerek legfontosabb előnye a megtérülés, hiszen már 8-10 éven belül vissza tudják hozni a beszerzés és a telepítés árát az eltűnő villanyszámlákon keresztül.

A napelem megtérülése – a kérdés, ami mindenkit érdekel

Napelem inverter árak: hasznos tudnivalók

A napelem inverterrel együtt lesz a napelem rendszer egy teljes egész, de ezeket idővel óhatatlanul ki kell cserélni. Tudd meg, milyen költségekkel is jár a csere, és miért is olyan fontos!

Napelem inverter árak: hasznos tudnivalók

A jövő a megújuló energiaforrásokban rejlik!

A napelemes rendszereket és működésüket már számos bejegyzésünkből megismerhetted, ezt a cikket azonban most szeretnénk a többi elérhető megújuló energiaforrásnak szentelni!

A jövő a megújuló energiaforrásokban rejlik!

Magyarországon is eljöhet a hibrid napelemes rendszerek ideje

2024-től egy olyan új szabályozás lép életbe Magyarországon, amely a hibrid napelem rendszereknek is kedvezhet. Ismerd meg jobban ezeket a rendszereket!

Magyarországon is eljöhet a hibrid napelemes rendszerek ideje

2021. január 1-től új, napelemre is érvényesíthető támogatás érkezik!

2021. január 1-jétől vadonatúj otthonfelújítási támogatás indul családok számára – jelentette be a miniszter. Az új pályázatot akár napelem rendszer építésére is lehet fordítani!

2021. január 1-től új, napelemre is érvényesíthető támogatás érkezik

Minden, amit tudnod kell a szigetüzemű napelem rendszerekről

Az alábbi cikkben a szigetüzemű rendszerek általános működését, illetve néhány fontos jellemzőjét foglaltam össze azért, hogy tisztább képet kaphass a napelem rendszerek ezen típusáról is.

Minden, amit tudnod kell a szigetüzemű napelem rendszerekről

Mi a különbség a napkollektor és a napelem között?

Ebben a cikkben összeszedtük Neked a napkollektoros és a napelemes rendszerek közötti leglényegesebb különbségeket, és az alapvető felhasználási területeiket.

Mi a különbség a napkollektor és a napelem között?

A szakszerű napelem szerelés fontossága

A napelem rendszer telepítéséhez és karbantartásához mindenképpen képzett szakemberre van szükség. Ebben a cikkben megismerheted a napelem szerelők munkáját.

A szakszerű napelem szerelés fontossága

Miért van szükség az inverterre?

Ha már hallottál róla, hogy az inverter is a napelem rendszer része, de még nem vagy biztos benne, mi is a feladata, és milyet érdemes választani, ebből a cikkből megtudhatod.

Miért van szükség az inverterre?

Környezetbarát napelemes fűtés a klímaváltozás ellen

A napelemek technológiájának fejlődésével hatékonyan megoldható az elektromos fűtésrendszerek energiaellátása is. Milyen előnyei és változatai létezhetnek a napelemes fűtésnek?

Környezetbarát napelemes fűtés a klímaváltozás ellen

Az inverterek királya - a német SMA

Ha napelemes rendszerekről beszélünk, nem érdemes spórolni a minőségen. A fotovoltaikus rendszerek egyik legfontosabb része az inverter. Mutatjuk, hol kezdődik a minőség ezen a téren!

Az inverterek királya - a német SMA

Milyen befolyással bír a napelem tájolása a hatékonyságára?

A napelemek tájolását nem szabad félvállról venni, hiszen nagy mértékben tudja befolyásolni a hatékonyságot. Érdemes különösen nagy figyelmet fordítani rá, ha jót akarunk magunknak!

Milyen befolyással bír a napelem tájolása a hatékonyságára?

A minőség, a garancia és a hosszú élettartam kéz a kézben járnak!

Egy napelemes rendszer akár fél évszázadon keresztül is termelheti számunkra az energiát. Hogy lehetséges ez? Úgy, ha áldozunk a minőség oltárán, és SHARP panelekkel vesszük körbe magunkat!

A minőség, a garancia és a hosszú élettartam kéz a kézben járnak!

A napelem telepítés menete

A napelemek telepítését nem szabad akárkire bízni. Megmutatjuk, miért fontos, hogy jó szakemberek szereljék fel a napelemeket!

A napelem telepítés menete

Minden, amit tudnod kell: mi így telepítünk napelem rendszereket

Minden, amit tudnod kell: mi így telepítünk napelem rendszereket